|
Arthur C. Clarke: 2001. Űrodisszeia
37. A kísérlet
Hívjuk Csillagkapunak.
Hárommillió éve kering a Szaturnusz körül, s várja, egyszer eljön a pillanata, ami talán nem jön el soha. Építéséhez egy holdat kellett szétzúzni, és az építőanyag hulladéka még mindig ott kering a Szaturnusz körül.
A várakozásnak most vége. Egy harmadik világban megszületett az értelem, és kiszökött bolygóbölcsőjéből. Egy réges-régi kísérlet most a csúcspontjához közeledik.
Akik e kísérletbe annak idején belevágtak, nem emberek voltak - még emberszerűek sem. De test és vér lények, és mikor kitekintettek az űr mélyére, félelmet éreztek, csodálatot és magányt. És amint szert tettek e képességre, nyomban nekivágtak a csillagvilágnak.
Felderítő útjaik során az élet sokféle formájával találkoztak, s ezernyi világban kísérték figyelemmel a fejlődés működését. És sokszor látták, hogy az értelem fénye fölvillan, aztán belevész a kozmikus éjszakába.
S minthogy az egész galaktikában nem találtak értékesebbet, mint az értelem, mindenütt segítették fölvirradni. Ők lettek a csillagmező földművesei; vetettek, s néha arattak is.
És néha, egykedvűen, gyomlálni is kényszerültek.
A Dinosaurus már régen kihalt, mikor földerítő hajójuk egy, már ezer éve tartó út végén behatolt a Naprendszerbe. Elhúzott a fagyos külső bolygók mellett, egy időre megállt a haldokló Mars sivataga fölött, aztán letekintett a Földre.
Nyüzsgött alattuk az élet. Évekig kutattak, gyűjtöttek, lajstromoztak. Mikor már mindent megtudtak, amit megtudhattak, alakítgatni kezdtek. Sok faj sorsával elszöszmötöltek, szárazon és tengeren. De hogy melyik kísérletük sikerül, azt legkevesebb egy évmilló múltán tudhatták meg. Bár türelmesek voltak, halhatatlanok még nem. És rengeteg teendőjük akadt a százmilliárdnyi nap mindenségében. Hívták őket a többi világok. Így hát újra nekivágtak a feneketlen űrnek, tudván, hogy erre soha többé nem vezet az útjuk. De nincs is rá szükség. Otthagyták a szolgáikat, azok elvégzik a többit.
A Földön teltek-múltak a jégkorszakok, s fenn a változatlan Hold rejtegette titkát. A civilizáció árapálya még a sarki jég ciklusánál is lassúbb ritmusban váltakozott a galaktikában. Különös, gyönyörű és félelmes birodalmak születtek, pusztultak el, adták át tudásukat utódaiknak. A Földről nem feledkeztek meg, de egy újabb látogatásnak nem lett volna sok értelme. a Föld egy volt csak a milliónyi néma világ közül, amelyek közül kevés fog valaha is megszólalni.
És most, a csillagok közt, a fejlődés új célok felé tört. A Föld első kutatói réges-régen eljutottak a test lehetőségeinek határáig; amint a gépeik tökéletesebbek lettek, mint a testük, elérkezett számukra a költözködés ideje. Először az agyukat költöztették át, majd a puszta gondolataikat csillogó, új fém- és plasztikotthonaikba. Ezekben csatangoltak a csillagok közt. Már nem építettek űrhajókat. Ők voltak az űrhajók.
De a "gép-én" ideje is hamar elmúlt. Szüntelen kísérleteik során megtanulták, hogyan kell a tudásukat magában az űr szerkezetében tárolniuk és gondolataikat a fény fagyott hálójában megóvniuk az örökkévalóságig. Sugártestekké váltak, s megszabadultak végre az anyag zsarnokságától.
Egyszerre átalakultak energiává; s levetett héjuk egy darabig még ezernyi világban járta haláltáncát, majd megette a rozsda.
Most ők voltak a galaktika urai, és hatalmuk túlterjedt az idő határain. Tetszés szerint barangolhattak a csillagok közt, s finom köd formájában hatoltak be az űr hasadékaiba. De majdhogynem isteni hatalmuk ellenére sem feledkeztek meg teljesen eredetükről, a régvolt tenger meleg iszapjáról.
És változatlanul figyelemmel kísérték a kísérleteket, amelyeket annak idején még őseik kezdtek.
A fordítás alapjául szolgáló kiadás:
2001. A Space Odyssey, by Arthur C. Clarke
based on a screenplay by Stanley Kubrick and
Arthur C. Clarke
New York, 1971
Copyright © 1968 by Arthur C. Clarke and
Polaris Productions, Inc.
Hungarian translation
© Göncz Árpád, 1973
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
